Drezda felfedi az NDK gonorrhoeai kastélyainak kegyetlen titkait!

Drezda felfedi az NDK gonorrhoeai kastélyainak kegyetlen titkait!

A Drezdai Városi Klinika azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megbékéljen az NDK történetének egy sötét epizódjával: az úgynevezett „gonorrhoea-kastélyokkal”, amelyekben lányok és nők ezreit kezelték akaratuk ellenére. Ezek az intézmények egy elnyomó rendszer részét képezték, amely nemcsak betegségek gyógyítására törekedett, hanem társadalmi kontrollt is gyakorolt. MDR jelentések hogy 1961 és 1989 között számos nő és lány volt rendszeresen bezárva a friedrichstadti kórház venerológiai osztályára.

Ezek a „gonorrhoeás kastélyok” nemcsak egészségügyi létesítmények voltak, hanem az átnevelés eszközei is. A szexuális úton terjedő betegségek gyanúja vagy a feljelentés gyakran vezetett kényszerbefogadáshoz. Közelebbről megvizsgálva világossá válik, hogy elsősorban a szocialista társadalom normáinak nem megfelelő nők és lányok fegyelmezéséről volt szó. Szomorú példa Jana Mendes-Bogas esete, akit 15 évesen vett fel a biztonsági szolgálat, és egy ilyen állomásra vittek.

Mindennapi élet a „kiránduló kastélyokban”

Mi történt ezekben az intézményekben? Hangos Geo a fogvatartottak kegyetlen bántalmazást éltek át. A nők gyakran brutális nőgyógyászati ​​vizsgálatokról számoltak be, amelyeket orvosi szükség nélkül végeztek. Sokukat „csavargónak” sértették, pedig többnyire teljesen egészségesek voltak. Gyakran takarítóként kellett dolgozniuk, és egyszerűen „antiszociálisnak” titulálták őket.

Ennek az időszaknak különösen ellentmondásos vonatkozása volt, hogy a kezelt nők közül sokan csak pletykák vagy feljelentések miatt kerültek oda. Az olyan pszichológusok, mint Mathias Mohr, világossá tették, hogy az orvosok önkényes cselekedetei a diktatúra egy formáját képviselik. A Szövetségi Polgári Oktatási Ügynökség rámutat arra, hogy a zárt venereológiai osztályok az NDK-ban az állambiztonsági minisztérium által felügyelt, ellenőrző egészségügyi rendszer részét képezték.

A történelem újraértékelése

Most, évtizedekkel később az önkormányzati rendelőintézet aktívan keresi a kortárs tanúkat és az érintetteket ezen tapasztalatok feldolgozására. Fájdalmas, de szükséges folyamat az igazságtalanság megnevezése és az áldozatok meghallgatása. A súlyos örökség ellenére Mendes-Bogas hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ne tagadjuk meg a történelmet, még akkor sem, ha az emlékeket nem lehet visszavonni.

A múlt árnyéka hosszú, és el kell mesélni a „gonorrhoeás kastélyokhoz” kapcsolódó történeteket. Ez egy olyan kihívás, amely nemcsak a felelősöket érinti, hanem a társadalom egészét is.