Emlékezés kultúrája Németországban: veszélyes fordulópont?

Emlékezés kultúrája Németországban: veszélyes fordulópont?

Az emlékezés kultúrája Németországban jelenleg a lővonalban van. Az EVZ alapítványi projektjének aktuális tanulmánya azt mutatja be, hogyan változik a lakosság véleménye a náci múltról. Az ehhez kapcsolódó kérdések széles körben érintik és érintik a német identitást; valójában a háború utáni időszak egyik központi témájának lényegét érintik: a múlttal való megbékélést.

Az elmúlt hetekben számos vita robbant ki a Németország előtt álló morális kihívásokról. [Freitag] beszámol arról, hogy Németországban az emberek egyre inkább azon a véleményen vannak, hogy egyfajta „véget” vethetnek a náci bűnöknek. A feljegyzésben megkérdezettek mintegy 38,1 százaléka ért egyet ezzel az állítással, bár ez a tendencia különösen a középkorúak és az AfD-szavazók körében figyelhető meg. Aggasztó jele annak, hogy már nem mindenki tartja szükségesnek a saját történelmével való megbékélést.

A holokauszt szerepe a német identitásban

A bűntudatról és felelősségről szóló vitában a holokauszt továbbra is a német identitás központi eleme. Amint az [EVZ Alapítvány] hangsúlyozza, ennek a sötét időnek a kezelése az állami legitimáció elengedhetetlen része, és az iskolákban és a nyilvános megemlékezéseken tanítják. De éppen az erről szóló diskurzust tekintik egyre inkább problematikusnak. Vannak olyan hangok, amelyek bírálják a német emlékezés kultúráját, mint szelektívet, és szélesebb perspektívát követelnek, amely más történelmi igazságtalanságokat is magában foglal – például Németország gyarmati múltját.

Az a tény is tükröződik a tanulmányban, hogy a nemzetiszocialisták bűneinek emlékét a lakosság széles köre stresszesnek érzékeli. A megkérdezettek 43,6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább a jelenlegi problémákra összpontosítana, mintsem a múlttal foglalkozzon. Ez a hozzáállás tükröződik abban az érzésben, hogy a zsidók elleni bűncselekményeket „továbbra is a németek ellen tartják”.

A jelen kihívásai

A jelenlegi politikai légkör értékelése különösen komoly hangot üt meg: Hager Veronika, az EVZ munkatársa „az emlékezés kultúrájának fordulópontjaként” minősíti a vizsgálat eredményeit. Alapvető jelentősége van annak a veszélynek, hogy a nemzetiszocializmust pusztán történelmi korszaknak tekintik, amely nem kapcsolódik a jelenhez. Ennek fényében az is észrevehető aggodalomra ad okot, hogy a zsidó közösségen belüli kritikus hangok, amelyek a humanitárius segélyek támogatását szorgalmazzák, egyre inkább láthatóvá válnak.

Ez a vita felveti a kérdést: Németország hogyan kezelje felelősségét? Míg Németország olyan fegyverekkel látja el Izraelt, amelyeket a gázai civilek elleni konfliktusban használnak, a humanitárius segítségnyújtás elvárása nehezen egyeztethető össze az emlékezés kultúrájával. Az élet számos valóságát felölelő emlék képe gyakran hiányos marad.

Abban az időben, amikor sokak számára megterhelőnek érzik a saját történelmükkel való megküzdést, fontos egy olyan emlékkultúra kialakítása, amely nemcsak a múlttal való megküzdést segíti elő, hanem a jelenben az igazságérzetet is elősegíti. Egy ilyen folyamat folyamatos gondolkodást és nyílt vitát igényel.

Összegezve annyit kell még elmondani, hogy a német emlékezési kultúra folyamatos változásban van. Elengedhetetlen, hogy ne csak a holokauszt történetét ölelje fel, hanem teret adjon az ellentmondásoknak és a sokszínűségnek a saját nemzeti narratíván belül. Ez az egyetlen módja annak, hogy a történelemmel való megkésett szembenézés büszkesége a német identitás megkülönböztetett és elfogadható részévé váljon.