14 évvel az NSU kinyilatkoztatása után: Egy árnyék Mecklenburg-Pomeránia felett

Transparenz: Redaktionell erstellt und geprüft.
Veröffentlicht am

A cikk kiemeli Mecklenburg-Pomeránia szerepét az NSU komplexumban, valamint a hálózat faji indíttatású bűncselekményeit.

Der Artikel beleuchtet die Rolle Mecklenburg-Vorpommerns im NSU-Komplex und die rassistisch motivierten Verbrechen des Netzwerks.
A cikk kiemeli Mecklenburg-Pomeránia szerepét az NSU komplexumban, valamint a hálózat faji indíttatású bűncselekményeit.

14 évvel az NSU kinyilatkoztatása után: Egy árnyék Mecklenburg-Pomeránia felett

2025. november 4-én a német történelem egyik legsötétebb időszakára tekintünk vissza: pontosan 14 évvel ezelőtt a nemzetiszocialista földalatti (NSU) kitett magáért. Ez a szélsőjobboldali terrorista csoport volt felelős egy sor faji indíttatású gyilkosságért 2000 és 2007 között, amelyekben tíz ember, főként törökök és egy görög állampolgár vesztette életét. Ide tartozott Michèle Kiesewetter német rendőr is. A gyilkosságokat közelről, hangtompítós pisztollyal követték el, és olyan hidegvérű megközelítést tükröznek, amely évekig zavarba hozta a hatóságokat.

Ebbe beletartozott Mehmet Turgut 2004-es meggyilkolása is, amely az egyetlen gyilkosság volt Kelet-Németországban, és télen történt. Érdekes módon ez volt az egyetlen eset Mecklenburg-Elő-Pomeránia államban, ahol az NSU törzshármasa otthon érezte magát. Ez az Uwe Mundlosból, Uwe Böhnhardtból és Beate Zschäpe-ből álló csoport kiterjedt hálózattal rendelkezett, amely becslések szerint akár 200 embert is tudhatott és támogatta. A rendőrség kezdetben az áldozatok környezetét vizsgálta, de kizárta a rasszista indítékokat, és arra gyanakodott, hogy a bűncselekmények hátterében külföldi szervezett bűnözés áll.

Összetett hálózat

Gyilkosaik ellenére az NSU észrevétlenül működhetett egészen 2011. november 4-i önfelfedezésükig. Ez ismét a német biztonsági hatóságok kudarcát mutatja. Míg a rendőrség sokáig hamis nyomokat használt, az elkövetők neonáci ideológiájuk csapdájába estek. Az NSU nemcsak a tíz gyilkosságért volt felelős, hanem számos más gyilkossági kísérletért, bombatámadásért és bankrablásért is. A csoport finanszírozta akcióit, és rablásokkal támogatta a neonáci szervezeteket, például Stralsundban, ahol nagy összegeket loptak el.

Az NSU szerepvállalása azonban mélyebb. David Petereit, a „Der Weiße Wolf” neonáci magazin szerkesztője más jobboldali szélsőséges projektekben is részt vett. Állítólag készített egy NSU/NSDAP CD-t, amely 15 000 jobboldali szélsőséges képet tartalmazott, és jelenleg a „Die Heimat” párt képviselője a helyi parlamentben. Ezek a kapcsolatok sokakat kétségbe vontak a német biztonsági hatóságok hatékonyságában, és vannak jelek a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatallal való esetleges együttműködésre.

Társadalmi reakciók és sérelmek

A gyilkosságokat a média gyakran „kebabgyilkosságnak” minősítette, ami csak fokozta az áldozatok elembertelenedését. Súlyos vádak merültek fel a bajor rendőrség ellen is, amiért rasszizmust mutattak be nyomozásaik során. Az áldozatok családjai még az Egyesült Nemzetek Szervezeténél is feljelentést tettek, hogy felhívják a figyelmet ezekre az igazságtalanságokra. Emellett 2019-ben az Alkotmányvédelmi Hivatal feltárta, hogy Németországban körülbelül 13 000 embert minősítettek jobboldali szélsőségesnek, és 21 290 bűncselekményt „politikailag motivált bűnözésnek – jobboldalinak” minősítettek. Sokak számára ez fenyegetést jelent alapvető demokratikus rendünkre.

Az NSU-kérdés kirobbanó jellege a mai napig tart. A jobboldali szélsőségesség továbbra is jelentős társadalmi probléma, amint azt a közelmúltban a COVID-19 elleni tiltakozások mutatták, amelyekben jobboldali szélsőségesek is részt vettek. Társadalomként fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogyan kezelhetjük ezt a jelenséget, és biztosíthatjuk, hogy a múlt sötét fejezetei ne ismétlődjenek meg.

Egy olyan világban, ahol a jobboldali szélsőséges ideológiák az árnyékban nőnek, kulcsfontosságú, hogy ébernek legyünk, és hangot adjunk az áldozatoknak. Minden év november 4-én emlékezünk az áldozatokra, és emlékezünk arra a felelősségre, amelyet társadalomként viselünk.