Háborús bűnösök Németországban: igazságszolgáltatás vagy bújócska?

Háborús bűnösök Németországban: igazságszolgáltatás vagy bújócska?

Az a kérdés, hogy Németország biztonságos menedék-e a háborús bűnösök számára, nemcsak az ügyvédeket, hanem az érintett társadalmat is foglalkoztatja. A WDR 5 új „Amnesty Germany” sorozatában, amelyet Azadê Peşmen moderál, ezt a robbanékony témát mélyrehatóan feltárja. Az ötrészes sorozat olyan háborús bűnösök eseteit emeli ki, akik atrocitásaik ellenére Németországban élnek, és felveti a kérdést, meddig juthat el az igazságszolgáltatás. Az Anwar Raslan ezredessel, a szíriai titkosszolgálat egykori ügynökével való összecsapás megfélemlítő betekintést nyújt abba, ami lehetségesnek tűnik Németországban. Egy menekült Berlinben felismerte, és szembesítette bűneivel, amelyek a koblenzi per tárgyát képezték. Újra és újra felvetődik az áldozatok igazságszolgáltatásának kérdése. A [WDR] beszámol arról, hogy Luis Kyburg argentin katonai parancsnok zavartalanul él Berlinben, pedig emberiesség elleni bűncselekmények miatt keresik. Miért nem adják ki Argentínának?

A tétlenség egyik legelterjedtebb kifogása a nemzetközi törvények hibás működése. A Bundestag „éhséggyilkosságnak” ismerte el a holodomort, a népirtást, amely az 1930-as években hétmillió ukrán életét követelte. Ez erős politikai üzenetet küld, de összefügg azzal a ténnyel, hogy az ilyen tömeges erőszak megbékélése évtizedekig tarthat. [Deutschlandfunk] kiemeli, hogy a népirtás jogi definíciója, amelyet Raphael Lemkin 1944-ben alkotott meg, és amelyet az ENSZ 1948-as népirtásról szóló egyezménye rögzített, jogi és politikai jelentőséggel is bír. Ez az egyezmény válasz a nácik atrocitásaira, és kizárja az államfők mentelmi jogát, amely központi jelentőségű a háborús bűnösök elleni vádemelés Németországban.

Népirtás és igazságszolgáltatás

De mi határozza meg valójában a népirtást? Az ENSZ népirtási egyezménye szerint gyilkosságokról, súlyos szenvedések okozásáról vagy olyan életkörülmények szándékos megteremtéséről van szó, amelyek célja egy csoport elpusztítása. Ebben az összefüggésben a [Genocide Convention] nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportok ellen elkövetett cselekményekről beszél. Ez a meghatározás biztosítja, hogy a pusztítási szándék már népirtásnak minősüljön, függetlenül attól, hogy hány tagot öltek meg.

De a múltba pillantva az is kiderül, hogy az igazságszolgáltatás gyakran megtorpan. Az „Amnesty Germany” utolsó epizódja az 1993-as Sivas-támadásról szól, amelyben az iszlamisták felgyújtottak egy szállodát, ahol az Alevi fesztivál résztvevői szálltak meg. Évtizedekkel később az elkövetők egy része még mindig zavartalanul él Németországban. Miért nem érvényes itt az egyetemes jog elve? Ezek a kérdések az egész sorozatban visszhangoznak, és azt mutatják, hogy sokkal többről van szó, mint a jogi források megjelöléséről. Végső soron társadalmi feladat a múlttal való megegyezés és az emberiség puha kérdései megválaszolása.

Az ilyen megválaszolatlan kérdésekkel való együttélés nemcsak jogi átértékelést igényel, hanem társadalmi újragondolást is. Tekintettel a történelmi teherre, az igazságszolgáltatáshoz vezető út sziklás lehet, de elkerülhetetlenül megvilágosodáson és kritikai vitán keresztül vezet. Lepődjünk meg azon, hogy a következő hónapokban milyen fejlemények alakítják mind a jogi kereteket, mind a társadalmi tudatunkat.